Kézműves pénzgyár

Tanuld meg, hogyan csinálj azonnali bevételt a meglévő termékeidből olyan kampányokkal, amik működnek!

A Kézműves Pénzgyárban megmutatom, hogyan szerezhetsz akár 1 hét alatt 1 havi bevételt, anélkül hogy új terméket készítenél vagy hirdetésekre költenél.
Végigvezetlek az eladáslélektanon, kampánystratégián és a bevételgyorsító trükkökön – egyszerűen, lépésről lépésre.

Ez az a rendszer, amit neked is tanítani fogok – és ami már kézművesek tucatjainak hozott pénzt.

Hónapok óta nincs kiszámítható bevételed, és már azon gondolkodsz, hogy abbahagyod az egészet?

Pedig mindent megtettél.
Kiraktad a posztokat, szépen fotóztál, beletetted a szíved-lelked – mégsem jön elég vásárló.

👉 Úgy érzed, mintha a semmiért dolgoznál.
👉 A követők lájkolnak, de nem rendelnek.
👉 Hónap végén megint ott a kérdés: „Megéri ez az egész…?

Elárulom neked, ezt a gödröt a legtöbb kézműves megjárja.
A különbség csak az, hogy ki hogyan jön ki belőle.

A Kézműves Pénzgyár pont ezekre a helyzetekre készült:
amikor kevés a bevételed, de sok benned a lehetőség.

Mi lenne, ha végre maguktól jönnének a vásárlók?

✔ A termékeid nem porosodnának a polcon, hanem rendszeresen elkelnének.
✔ Nem stresszelnél hónap végén, mert tudnád, mikor és honnan jön a bevételed.
✔ A vevők keresnének meg téged – nem te könyörögnél a figyelemért.
✔ Tudnád, mit, mikor és hogyan kell posztolni, hogy az emberek kattintsanak, vásároljanak.
✔ Elég lenne egyetlen hét alatt annyi bevételt csinálni, mint máskor egy egész hónap alatt.

És mindezt túltolás nélkül. Nem kell influenszerkedés, nem kell napi 10 sztori, nem kell új termék.
Csak egy jó stratégia.

Ideje, hogy a kézműves vállalkozásod végre ne csak cuki legyen, hanem pénzt is hozzon a számládra.

Nem vagy influenszer, nem vagy marketingguru, de ez nem is kell ahhoz, hogy pénzt csinálj abból, amit szeretsz.

Nem kell többé posztokkal kuncsorognod a figyelemért, mert megmutatom, hogyan tolj le egy kampányt úgy, hogy a vevők maguktól akarjanak vásárolni.


És hogyan rakj össze egy eladási rendszert, ami úgy termeli a bevételt, mint más a mézeskalácsot karácsonykor.

Ez már nem a “reménykedem, hogy jön valaki” korszak.
Ez a csináljuk meg úgy, hogy jöjjenek!

Miért is kellene rám hallgatnod?

14 éve dolgozom kézműves vállalkozókkal.
Havonta több tucat webshopos, alkotó és szolgáltató fordul meg a kezem alatt – posztokat írunk, kampányokat csinálunk, stratégiát építünk, vagy éppen tüzet oltunk.

Láttam már mindent.
A „senki nem látja a posztjaimat” kétségbeesést, a „mindenki csak kérdez, de nem vesz” fázist, az „alig van időm, de kéne a pénz” állapotot is.

És azt is, hogyan lehet ezeken túllendülni – gyorsan, hatékonyan, minimális energiával.

Minden változik. Te is, én is, a piac, a vásárlók… De egy valami állandó:

Az emberek mindig fizetnek azért, amire vágyat éreznek.
És ezt a vágyat meg lehet tanulni előhívni.
Pont ezt fogjuk csinálni a tanfolyamon.

TANFOLYAM MODULOK

1. Pénzteremtő termékek

Az egyik legfontosabb kérdés, amit minden kézműves vállalkozónak fel kell tennie, hogy mi teszi sikeressé a termékeinket?

Miért van az, hogy egyes termékek gyorsan elkelnek, míg mások nem hoznak elég bevételt, még ha azok is egyediek és minőségiek?

A pénztermelő termékek azok, amik nemcsak szépek és kreatívak, hanem valóban piaci igényt szolgálnak ki, és folyamatosan hozzák a pénzt.

Ebben a modulban megtanulod, miért fontos a megfelelő termékek kiválasztása és hogyan határozhatod meg, hogy mi válhat valóban pénztermelővé a piacodon.

____________________

A modul végére pontosan tudni fogod, melyik termékedből lehet stabil bevételi forrás.

2. Instant Bevétel - A Villámstratégia

Ez a modul egy gyors bevételszerzési stratégiát ad a kezedbe, amit akár 24 órán belül alkalmazhatsz.

Megmutatom, hogyan lehet azonnali vásárlókat szerezni akkor is, ha jelenleg nulla eladásod van, és hogyan alakíthatsz ki egy gyorsan működő, pofonegyszerű értékesítési tölcsért.

Ez nem egy hosszú távú stratégia, hanem egy villámgyors pénzhozó megoldás, amit bármikor újra és újra bevethetsz, amikor gyorsan pénzre van szükséged.

___________________

Ha elvégzed ezt a modult, ezentúl képes leszel bármikor 1-2 nap alatt villámbevételt generálni, akár a nulláról.

3. KAPSZULA KAMPÁNY

Képzeld el, hogy egy hét alatt annyi bevételt generálsz, mint máskor egy egész hónap alatt.

 

Nem egy szép álom, hanem egy jól megtervezett kapszula kampány valós eredménye!

De mi is ez pontosan? A kapszula kampány egy rövid, intenzív értékesítési kampány, amely néhány nap vagy egy hét alatt óriási figyelmet és vásárlói aktivitást generál.

A modul végén összerakjuk a te saját kapszula kampányodat, amit azonnal el is tudsz indítani.

4. Pszichológiai hackek

 

A vásárlói döntések rejtett mozgatórugói

 

A legütősebb vásárlásra ösztönző pszichológiai trükkök

 

Hogyan építs bizalmat és vonzalmat a márkáddal – tudat alatt?

 

Az impulzusvásárlás titkai – hogyan ösztönözd az azonnali döntést finoman és természetesen?

 

Vásárlói személyiségtípusok

 

Gyakorlati példák: nagy márkák trükkjei, amit te is bevethetsz

 
Teszteld le a saját célcsoportodat!

5. A napi 15 perces értékesítési gép

 
A napi értékesítési gép
 
A 15 perces napi rutin felépítése
 
Tartalom, ami elad – gyorsan és hatékonyan
 
A bizalomépítés mikro-módszerei
 
Automatizálható részek, hogy ne őrülj meg
 
A 3 legfontosabb automatikus értékesítési folyamat
 
Hogyan értékesíts akkor is, ha nincs új terméked?
 
Letölthető: Napi 15 perces értékesítési sablon
 
 

Ez már nem kifogás kérdése

A kezedbe adom az összes értékesítési tudásom, amit 14 év alatt kézműves vállalkozások százainak tapasztalatából szűrtem le.


Ha élsz vele, végre elindul a pénz.
Ha nem… akkor ne csodálkozz, ha minden ugyanúgy marad, mint eddig.

Ha még ezek után sem használod, akkor sajnos nem a vásárlók hiányoznak – hanem a te döntésed.

Kézműves pénzgyár

Online Tanfolyam
30 000 Ft
  • 6 ütős modul, amik segítenek gyors bevételt csinálni a meglévő termékeidből
  • Kampánytervek, e-mail- és posztszövegek, amiket csak be kell másolnod
  • Pszichológiai trükkök, amik vásárlásra ösztönöznek – működnek, pont.
  • Örökös hozzáférés

Ők már letesztelték neked!

Mielőtt élesítettem volna a tanfolyamot, megkértem pár alkotót, hogy teszteljék le. Ők azok, akik őszintén elmondták, mi volt világos, mi segített igazán, és mi az, amit még csiszolni kellett. Így lett ez az egész egy közös munka eredménye, amit valódi alkotók formáltak valódi tapasztalatok alapján. Szeretném, ha a te véleményed is ide kerülne!

Amit még lehet, hogy tudni szeretnél

GYIK

A tanfolyamnak nem feltétele a webshop. Úgy van felépítve, hogy minden részét tudd használni akkor is, ha csak a social felületeken (Facebook, Instagram) értékesítesz.

Örökre. Nincs időkorlát, bármikor visszanézheted a leckéket, és a letölthető anyagokat is megtarthatod.

 Igen! Ha már van terméked és szeretnél eladni, akkor abszolút érteni fogod. Nincs marketinges rizsa, csak gyakorlatias, érthető útmutatás.

Pont ezért készült a kurzus! Nem a követőszám fog eladni, hanem a stratégiád. Ebben segít neked ez a tanfolyam.

 A kurzus önállóan végezhető, de ha valahol elakadsz, e-mailben szívesen segítek! hello@diybiznisz.hu

A tanfolyam saját tempóban végezhető, és nem tűnik el. Akkor csinálod, amikor neked jó.

E-mailben kapsz egy linket és egy jelszót a zárt felülethez, ahol rögtön el tudsz kezdeni tanulni.

Még maradt kérdésed?

DIY Biznisz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.